privatbankar.hu



Világbotrány a Boeingnél: milyen repülők jutottak még erre a sorsra?

privatbankar.hu :: Az, hogy gyanúsan hasonló körülmények közt lezuhant két, szinte vadonatúj repülő, az egész világot sokkolta, és a Boeing 737 MAX gépeiben mindenki kételkedni kezdett. A világ légügyi hatóságai megvonták a típus engedélyeit, így ezek a modellek most csak a hangárokban állnak. A történelem során fordult már elő hasonló, igaz, nem sokszor megnéztük a korábban a szégyenpadra került repülőket.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

A bankok csodás napján robbant az OTP ára is

privatbankar.hu :: A pénteki nagy csapkodás után, amit a határidős kontraktusok márciusi nagy lejárata okozott, ma jóval csendesebbek voltak a részvénypiacok. Az OTP és vele a BUX viszont szárnyalt.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Nagyot esett a bedőlt hitelek miatti lakóingatlan-értékesítés

privatbankar.hu :: Több mint negyven százalékkal kevesebb, 6227 lakóingatlantól kellett megválniuk a tulajdonosaiknak azért, mert nem tudták fizetni a jelzáloghitelüket.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Szeretnél tízből huszonnégy milliót csinálni? Az asszonyhitellel megteheted

privatbankar.hu :: Kiszámoltuk, mennyit lehet azon keresni, ha a tízmillió forintos babaváró támogatást valaki inflációkövető állampapírba fekteti. A jelenlegi kamatviszonyok mellett az eredeti összeg 141 százalékkal gyarapodik, de a törlesztőrészletek és az infláció ezt természetesen csökkentik.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Pár forinttal jobban járnak a dízelesek

privatbankar.hu :: A benzin ára most nem változtat a Mol.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Mission impossible-re készül Theresa May

privatbankar.hu :: Múlt héten eldőlt, hogy az Egyesült Királyság nem távozik megállapodás nélkül az EU-ból, és kéri Brüsszeltől a kilépés elhalasztását. Ezen a héten pedig arra is választ kapunk, hogy Theresa Maynek sikerül-e harmadik nekifutásra elfogadtatni az EU-val kötött alkut, és ettől függően kicsit vagy nagyon csúszik a Brexit. Előbbihez a brit kormányfőnek két súlyos vereség után kellene csatát nyernie.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Visszaáll a G-nap előtti világrend, felturbózzák a Hír TV-t

privatbankar.hu :: Az Echo Hungária TV Zrt. beolvad a HírTV Zrt.-be - jelentette be a két társaság tulajdonosa.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Lehalt az Ügyfélkapu

privatbankar.hu :: Több órája elérhetetlen az oldal.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Betétdíjas lesz a csomagolóanyag

privatbankar.hu :: Legalábbis ezt tervezi a kormány.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Félelmetes bizonyíték került elő arról, hogy mennyire szennyezettek a tengerek

privatbankar.hu :: Negyven kilogramm műanyag zacskót találtak egy bálna gyomrában, melynek tetemét a Fülöp-szigeteken mosta partra a tenger.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Csúcson az OTP és a BUX, mélyben az európai hozamok

privatbankar.hu :: Nagy emelkedéssel örökös csúcsára ért az OTP, vele a BUX is, csökken a Richter. Kína is hasít, Amerika is több havi csúcson, az európai kötvényeket aranyáron veszik.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Le lehet rendezni egy füst alatt a Brexit és a sárga csekkek ügyét?

privatbankar.hu :: Március 7-én volt Brüsszelben a European Payments Council igazgatóságának soron következő ülése, amin két fontos döntés született. Igen jó megoldást találtak a Brexit pénzforgalmi területen való következményeinek megoldására, valamint megalakítottak egy ad hoc bizottságot a sárga csekk kiváltása szempontjából is fontos fizetési kérelem típusú azonnali fizetések európai szabályozására. Czímer József cikke.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Orbánék családvédelmi akciótervéről indul a vita

privatbankar.hu :: Az Országgyűlés négynapos üléssel folytatja munkáját mától.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Lezuhant Boeing: már a repülési engedélyeket vizsgálják

privatbankar.hu :: Az amerikai közlekedési tárca is vizsgálódik.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Az utolsó finanszírozási békeévben a hazai agrárium

privatbankar.hu :: A hazai agrárvállalkozásoknak fel kell készülniük arra, hogy hamarosan véget ér a hét forrásbő esztendő, amikor az állami és uniós támogatások kiesésével alapvetően a bankhitelekből biztosíthatják finanszírozási igényeiket. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet a Privatbankar.hu-nak adott interjúban Hollósi Dávid, a Takarék Agrár Igazgatóság vezetője és Mezei Dávid, a Takarékbank uniós agrártámogatási igazgatója.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


A nap képe: mégis mit kerestek ezek a furcsa alakok a londoni utcákon?

privatbankar.hu :: Szent Patrik napja van az angolszász országokban, a hagyományok szerint aki ilyenkor nem visel zöldet, balszerencsés lesz.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Óriási összeborulás készül: egyesülhetne két nagybank

privatbankar.hu :: Hivatalosan is tárgyalni kezd két német óriás

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Weber komoly tervet dobott be: ehhez kötik az uniós pénzeket?

privatbankar.hu :: Tekintélyes jogászokból, a tagállami legfelső bíróságok és alkotmánybíróságok, és az Európai Unió Bírósága egykori tagjaiból álló független testületnek kellene ellenőriznie a jogállami elvek érvényesülését az Európai Unió tagállamaiban Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti választási csúcsjelöltje szerint.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Hamarosan megérkezik a hidegfront Magyarországra

privatbankar.hu :: Ma még a napsütésé volt a főszerep, holnapra ez megváltozik.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Mégsem volt olyan jó ötlet bekebelezni a Krímet? Szenvednek az oroszok

privatbankar.hu :: Öt éve kebelezte be a Krím-félszigetet Putyin, Oroszország azonban még mindig fizeti az akció árát. Nyoma sincs annak, hogy az USA és az EU lazítanának a szankciókon, sőt, készülnek az újabb intézkedések az oroszok megbüntetésére - közben még az olajár is alacsony, így szenved a gazdaság. Egy friss felmérés szerint az orosz nép már egyáltalán nem tapsol annyira a Krím megszerzése miatt.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Feje tetejére állt a világ Szlovákiában: liberális győzelem az első körben

privatbankar.hu :: Újabb jele annak, hogy az oknyomozó újságíró meggyilkolása drámai fordulatot hozott a szlovák politikai életben: az ellenzéki liberálisok korrupcióellenes jelöltje magasan nyerte az első fordulót.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Komoly változások jönnek a biztonsági kamerák szabályozásában

privatbankar.hu :: A biztonsági kamerák üzemeltetőinek kedvező változások jöhetnek a GDPR-ral kapcsolatos hazai jogszabály-harmonizáció eredményeként. Bár az adminisztrációs terhek várhatóan csökkennek majd, az adatkezelőknek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a jövőben is a megfelelő dokumentáció elkészítésére.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Honnan tudhatjuk meg, hogy ellopták a jelszavainkat?

privatbankar.hu :: Január közepén derült ki, hogy az egyik ismert felhő alapú tárolóhely felületein kering egy 700 millió e-mail címet és 20 millió jelszót tartalmazó lista. Ennek kapcsán szakértők összegyűjtöttek néhány hasznos tanács a felhasználói adatok védelme érdekében, amelyek segíthetnek megtudni, hogy illetéktelen kezekbe kerültek-e jelszavaink.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Megszűnt cafeteria: mit léptek a cégek?

privatbankar.hu :: Tavaly nyáron Országgyűlés elfogadta azt a 2019-es adócsomagot, amely alapjaiban változtatta meg a béren kívüli juttatások szabályrendszerét. Most egy friss kutatás arra kereste a választ, hogy hogyan reagáltak a munkáltatók a januárban életbe lépett változásokra.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Mesterséges sziget épül Felcsúton

privatbankar.hu :: Jól fog mutatni a kisvasút mellett.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Újabb válság? Ugyan! Ettől félnek igazán a magyarok

privatbankar.hu :: A globális problémák közül az emberek jobban félnek a természeti erőforrások kimerítésétől, a világméretű felmelegedéstől, mint egy újabb gazdasági válságtól.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

A pénzünkre hajtanak: ezek a bűnözök legújabb módszerei

privatbankar.hu :: A tavalyi kibertámadások többsége a pénzszerzésre irányult, és továbbra is ez a támadók elsődleges motivációja.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Megmozdult az autópiac - mire elég Orbánék ajándéka?

privatbankar.hu :: A magyarországi járműkereskedő cégek tapasztalatai szerint február óta ugrásszerűen megnőtt a vásárlói érdeklődés és ajánlatkérés a márkakereskedésekben a családi modellek iránt. Az új autók piaca több ezer darabbal bővülhet már az idén a nagycsaládosok autóvásárlását támogató kormányzati program hatására.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Jön a nyárias meleg - de nem tart sokáig

privatbankar.hu :: Akár 23 fok is lehet vasárnap, amit egy hidegfront vált és visszaesik a hőmérséklet.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Jönnek a drónok? Megjárhatják a gazdák a jogszabályok hiányossága miatt

privatbankar.hu :: Különös problémára hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Mint írják közleményükben, a rendezetlen jogszabályi környezet miatt permetezési célra jelenleg tilos drónokat használni. Ők viszont a társszervezetekkel egyetértésben sürgetik a szükséges szabályozás megteremtését.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


A nap képe: újabb tüntetést hozott Budapesten március 15.

privatbankar.hu :: Zajlik az összellenzéki tüntetés, amit az MTI fotósa is megörökített. Ez a mai nap képe.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Oltják a tüzet a Boeingnél - leállították a szállítást, hogy kevesebb kötbért fizessenek?

privatbankar.hu :: Mentik a menthetőt a Boeing háza táján, az elkészült 737 leáMAX-okat nem szállítják ki a megrendelőknek. Az amerikai gyártó még korábban bejelentette, hogy bár egyelőre nem állítja le a botrányba keveredett géptípus gyártásával, kiszállításukat felfüggesztik addig, amíg nem találnak megoldást.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Egy napig lesz 20 foknál melegebb - hidegfront tart Magyarország felé

privatbankar.hu :: Hétfőtől megint elromlik egy kicsit az időjárás.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Bejött a csodabefektetésem és nagyot kaszáltam - hol adózzak utána?

privatbankar.hu :: Az internet adta virtuális mobilitásnak köszönhetően ma már egyre többen tőzsdéznek külföldi értékpapírokkal, külföldi brókerek igénybevételével, on-line kereskedési platformok használatával. A külföldi tőzsdéken befektetők azonban gyakran nem csupán a pénzükkel, hanem az adózással is hazárdíroznak sok esetben anélkül, hogy mindennek egyáltalán tudatában lennének.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Terrortámadás két mecset ellen - Áder részvéttáviratot küldött

privatbankar.hu :: Súlyos terrortámadás történt Új-Zélandon.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Tényleg verhetetlen Orbánék asszonyhitele?

privatbankar.hu :: Szerdán megjelentek a Magyar Közlönyben a 10 millió forintos asszonyhitel, hivatalos nevén babaváró támogatás részletei. A korábban csak apránként csepegtetett információk után több kérdés is tisztázódott, illetve újdonságok is találhatók a rendelet szövegében, mindezek alapján pedig már érdemes elgondolkodni, hogy kinek és mire lehet jó ez a kölcsön?

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Lakásárak a Duna-part mentén: mélyen a zsebbe kell nyúlni

privatbankar.hu :: Annak ellenére, hogy Budapestet kettészeli a Duna, valódi vízparti ingatlanokból nincs bő kínálat.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Újabb történelmi OTP-rekord, mélyrepülésben a Lufthansa is

privatbankar.hu :: Nem kell megijedni, a Lufthansa azért esik, mert a gyorsjelentése és a jövőbeli várakozások elbizonytalanították a befektetőket. Az amerikai részvénypiac nem tudja, merre induljon, aminek főleg az amerikai-kínai vámvita lehet az oka. A BUX szépen emelkedett ma, a Mol ment jobban, de az OTP történelmi rekordot döntött. Megvan a Mol-igazgatóság osztalékjavaslata.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Ezt nem teszik zsebre: pocsék éve volt az önkéntes nyugdíjpénztáraknak

privatbankar.hu :: Hozamveszteséggel zárták 2018-at. Éberség - mondja az MNB.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Ennyi volt: nem működhet tovább az NHB Bank

privatbankar.hu :: A Magyar Nemzeti Bank visszavonta a pénzintézet engedélyét.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


A részvények, vagy a kötvények teljesítettek jobban a Lehman-válság óta?

privatbankar.hu :: A tíz évvel ezelőtti pénzügyi és tőkepiaci válság óta a magyar hosszú kötvényalapok túlteljesítették az inflációt és az RMAX rövid futamidejű állampapír-indexet is, bár a MAX indexet legtöbbjük már nem érte utol. Többségük 6-9 százalék közötti éves hozammal örvendeztette meg befektetőit, ami így is több mint fele a jóval kockázatosabb részvényalapok teljesítményének.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Távozik a Magyar Fejlesztési Bank vezére

privatbankar.hu :: Azt nem tudni, miért hagyja ott az MFB-t Bernáth Tamás.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Sztrájkolnak a Hankook-gyár dolgozói

privatbankar.hu :: Főként a műszaki dolgozók nem vették fel a munkát.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Lecsengőben a menekültválság - szinte senki sem akart Magyarországra jönni

privatbankar.hu :: Megérkezett a 2018. éves statisztika a menedékkérők számáról az Európai Unióban, az előző évhez képest egyértelmű a visszaesés a tagállamokhoz összesen 580 ezren adták be először a kérelmüket. A menekültválság csúcsán, 2015-ben ez a szám 1,256 millió volt, azaz mostanra több mint felére csökkent a migrációs nyomás.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Jászai Gellért lett a 4iG vezérigazgatója

privatbankar.hu :: Zibriczki Bélát váltja.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Pofátlan kamuüzenet terjed a Facebookon - ne küldd tovább!

privatbankar.hu :: Tegnap óta akadozik a Facebook és az Instagram, ennek meg is lett az eredménye.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Nyomozás indult a Facebook ellen az adatokkal való seftelés miatt

privatbankar.hu :: Tavaly tárták fel, hogy a közösségi oldal stikában több mint 150 cégnek adott hozzáférést a userek adataihoz. A new yorki hatóságok most ráálltak az ügyre.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 

Bejelentették: haragos felvonulást szerveznek a közszolgálati dolgozók

privatbankar.hu :: Május elsején lesz.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook